Továbbképzés 2014

Tisztelt Kolléga!

Örömmel tájékoztatlak arról, hogy az idei évben is elérkezett a közúti közlekedési szakemberek kötelező éves továbbképzésének és hatósági vizsgájának ideje.

A 2014. évi továbbképzésről a www.tovabbkepzes2014.hu honlapon tájékozódhattok, ahol egyben a képzésekre, illetve a hatósági vizsgára is tudtok jelentkezni. A jelentkezés a továbbképzésekre 2014. november 6-tól nyílik meg. Javaslom, hogy a továbbképzésetekkel kapcsolatos jelentkezéseiteknél vegyétek figyelembe, hogy az NKH – a hivatal tájékoztatása szerint2014. december 18-ig biztosít vizsgahelyszíneket országosan, ezt követően azonban már csak Budapesten lehet majd vizsgázni.

Tekintettel a képzőintézmények tájékoztatása szerinti pozitív visszajelzéseitekre, a tantermi forma mellett a továbbképzés(ek) idén is elvégezhető(k) e-learninggel, így ebben az évben is kihasználhatjátok ennek a korszerű képzési formának a tanulás idejében, helyszínében és költségeiben megmutatkozó előnyeit.

A SZAKOE idén is térítésmentesen működik együtt a Budapesti Műszaki Egyetemmel és a Nyíregyházi Főiskolával (képzőintézmények) a továbbképzés lebonyolításában, szem előtt tartva a képzésben és vizsgáztatásban dolgozó szakemberek érdekeit.

Sajnos az idei évben a képzőintézmények – a SZAKOE térítésmentes közreműködésének okán – nem tudják biztosítani a SZAKOE Etikai Kódexet elfogadó kollegák részére a már megszokott díjkedvezményt. Ennek elsődleges oka az, hogy – amint korábbi levelemben már tájékoztattalak benneteket – a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 2013. november 29-én a SZAKOE ellen az Egyesület Etikai (magatartási) Kódexének a gyakorlati szakoktatóknak fizetendő díjakra vonatkozó pontjai miatt versenyfelügyeleti eljárást indított, és az ennek keretében folytatott vizsgálat kiterjedt a tavalyi továbbképzés során a képzőintézmények által az Etikai Kódexet elfogadó kollegák részére nyújtott kedvezményekre is. Mivel a GVH-s eljárás még nem zárult le, vagyis nem ismerjük a GVH határozatának erre vonatkozó esetleges megállapításait, ebben az évben sajnos nem állt módunkban a képzőintézményeket arra kérni – a SZAKOE térítésmentes közreműködésnek okán –, hogy ezen kedvezményeket biztosítsák számotokra. Remélem, a GVH pozitív – munkánkat és törekvéseiteket, továbbá a közlekedésbiztonság nemzetgazdasági fontosságát is elismerő –, jogszerű határozatát követően jövőre ismét lehetőség nyílik többek között a már megszokott kedvezmények igénybevételére is. Ezzel kapcsolatosan, és reményeim szerint, a SZAKOE munkáját elvtelenül, hazug kritikákkal és feljelentésekkel megnehezíteni szándékozó – általatok is ismert!! – szervezetek és személyek is előbb-utóbb be fogják látni, hogy (múlt- és jelenbeli) tevékenységük morálisan és erkölcsileg helytelen, és hogy nem a saját gazdasági érdekeiket kellene a szakmával és a társadalommal szemben képviselniük. A SZAKOE – az érdekképviseletünket ért tisztességtelen támadások ellenére – továbbra is ki kíván állni a becsületes munkából tisztességesen megélni akaró közlekedési szakemberek érdekeiért; az Egyesületünket érő – elsősorban névtelen feljelentésekben megnyilvánuló – támadások csak azt jelzik számunkra, hogy helyes úton járunk.

Végezetül engedd meg, hogy a 2014. évi továbbképzésedhez eredményes felkészülést és sikeres hatósági vizsgát kívánjak!

Üdvözlettel:

Huszti László
SZAKOE elnök