Szerzői jogsértések – hatóságok és intézmények állásfoglalásai

Tisztelt Kollégák!

Mint arról korábban tájékoztattunk, a nyomtatott és elektronikus elméleti tananyagokra, tansegédletekre és tesztprogramokra vonatkozóan számos jelzést, megkeresést kaptunk olyan visszaélésekről, melyek során egyes autósiskolák nem jogtiszta, illetve jogsértő módon felhasznált tananyagokat alkalmaznak képzési tevékenységük során, versenyhátrányt okozva ezzel a tisztességes piaci szereplőknek, miközben jogsértő folyamatba (pl. szerzői jogsértés) vonják be a képzésben részt vevő tanulókat.

A hazai közlekedési szakember-, valamint járművezető-képzésben a szerzői jogok megsértésével összefüggésben tapasztalt jogszerűtlen, piackárosító magatartás megakadályozását és a szakma megtisztulását célzó törekvésünk az érintettek körében komoly érdeklődést és széleskörű támogatást eredményezett. A szakma szereplői és a megfelelő szakmai szervezetek, hatóságok megkeresésünkre pozitívan reagáltak, és szakmai támogatásukról biztosítottak bennünket.

Az elindult párbeszéd eredményeképpen az iskolavezetők és szakoktatók 2017-es továbbképzési e-learning tananyagába már bekerültek a járművezető-képzéshez használt tananyagok alkalmazásával kapcsolatos legfontosabb jogi és szakmai ismeretek.

Az alábbiakban közreadjuk az érintett hatóságok és intézmények szakmai állásfoglalásának legfontosabb részeit a témával kapcsolatban:

Dr. Horváth Zoltán elnökhelyettes – Gazdasági Versenyhivatal

A tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvény (Tpvt.) 2.§-a értelmében tilos gazdasági tevékenységet tisztességtelenül – különösen a megrendelők, vevők, igénybevevők és felhasználók, illetve a versenytársak törvényes érdekeit sértő vagy veszélyeztető módon vagy az üzleti tisztesség követelményeibe ütközően – folytatni.

A hazai jogszabályok (különösen a szerzői jogra vonatkozó törvényi rendelkezések) biztosítják a szerzői jogi jogosultak számára e joguk megsértése esetén a polgári jogi igényérvényesítést, illetve – törvényben meghatározott körben – a szerzői jogok büntetőjogi védelmét is megteremtik.

Amennyiben az Önök álláspontja szerint a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról szóló 2008. évi XLVII. törvény (Fttv.) sérelmét felvető kereskedelmi gyakorlat valósult meg a fogyasztók irányában a tananyagokkal kapcsolatos visszaélésekkel összefüggésben, úgy a SZAKOE-nak lehetősége van a Gazdasági Versenyhivatalnál a Tpvt. 43/G §, illetve a 43/H § alapján panasszal vagy bejelentéssel élni.

Érthető ugyanakkor az a megfontolás, hogy e szabályok hatékony érvényesítését más módon is segítsék. A jogszerűtlen, és a fogyasztók számára kárt okozó magatartások visszaszorítására irányuló önszabályozás elfogadható megoldás lehet, amennyiben az önszabályozás keretében kialakítandó szabályok a kitűzött, legitim cél eléréséhez szükségesek, és azzal arányban állnak. 

Érsek István elnökhelyettes – Nemzeti Közlekedési Hatóság Közúti Gépjármű-közlekedési Hivatal

A Nemzeti Közlekedési Hatóság (továbbiakban NKH) Közúti Gépjármű-közlekedési Hivatala kiemelt feladatának tekinti a közlekedés biztonságának növelését, ezen belül a hazai közlekedési szakember-, valamint járművezető-képzés színvonalának emelését, ennek érdekében pedig a tisztességes piaci magatartás érvényesülésének támogatását. Örömmel veszem, ha ezen célkitűzések eléréséért az állami, hatósági szervezeteken túl civil szervezetek, egyesületek, érdekképviseletek is – mint Önök – tevékenykednek.

Noha a közlekedési hatóságnak nincsen hatásköre a jogtisztaságot nélkülöző tananyagok alkalmazásával összefüggő anyagi természetű károkozások, szabálysértések vagy bűncselekmények vizsgálatára, ezzel együtt a legmesszemenőbben támogatjuk azon törekvéseket, hogy a hazai közúti járművezetők és a közúti közlekedési szakemberek képzése kizárólag jogtiszta tananyagok, tansegédletek, tesztprogramok, stb. alkalmazásával történjen, ennek érdekében hatóságunk támogatja a társhatóságokkal, adott esetben civil szervezetekkel való együttműködést, ugyanis a közlekedésbiztonság növelésének elengedhetetlen feltétele a magas színvonalú, minőségi képzés.

Hatóságunk a közlekedésbiztonsági aspektusokon túlmenően ugyanakkor szintén kiemelten fontosnak tartja a fogyasztói érdekek védelmét, a tanulók korrekt kiszolgálását és a képzőszervek közötti verseny tisztaságának fenntartását, ugyanis így garantálható leginkább a korrekt képzési tartalom, amelyet akkreditált tananyagoknál, kérdésbankoknál a közlekedési hatóság által lefolytatott akkreditáció eljárás hivatott biztosítani.

Amennyiben a képző szervet, iskolavezetőt vagy szakoktatót a szerzői jogok vagy az ahhoz kapcsolódó versenyjogi, illetve fogyasztóvédelmi jogszabályok megsértése miatt más, illetékes hatóság vagy bíróság szabálysértés vagy bűncselekmény elkövetése miatt jogerősen elmarasztalja, akkor a közúti járművezetők és a közúti közlekedési szakemberek képzésének és vizsgáztatásának részletes szabályairól szóló 24/2005. (GKM) rendelet 16. §-a és 37.§-a értelmében a közlekedési hatóság az alábbi szankciókat alkalmazhatja:

  • Az iskolavezető részére kiadott tevékenységi engedélyt a közlekedési hatóság visszavonja, valamint a szakoktatót és az iskolavezetőt törli a névjegyzékből, ha a tevékenységre vonatkozó rendelkezéseket súlyosan vagy 2 éven belül ismételten megsértette.
  • További szankcióként a közlekedési hatóság a képzési engedélyt visszavonhatja, ha a képző szervet a fogyasztóvédelmi hatóság vagy a Gazdasági Versenyhivatal jogerős határozatával elmarasztalja, mely visszavonás után az érintett képző szerv részére két évig újabb képzési engedély nem adható.

 

Hoffmann Csaba iskolavezető – BMEEJJT Járműipari Tudásközpont

A szerzői jogok tiszteletben tartását, a jogtiszta tananyagok felhasználását a közúti járművezetők és közúti közlekedési szakemberek képzésének területén természetesen mi is fontosnak tartjuk.  Egyetértünk azzal a felvetésükkel is, hogy hasznos lenne a témával kapcsolatos ismereteket az iskolavezetők és szakoktatók éves továbbképzése keretében összefoglalni és az érintetteknek, mint fontos információt átadni.

Kérése éppen időben érkezett ahhoz, hogy az Ön által felsorolt szempontok alapján összeállított ismeretanyagot létrehozzuk és beszerkesszük az iskolavezetők és szakoktatók tananyagaiba.