Új vezető a SZAKOE élén

A Szakoktatók Országos Érdekképviseleti Egyesülete tizenhat évvel ezelőtt a járművezető-képzéssel foglalkozó szakoktatók érdekvédelme, a képzés színvonalának javítása és az alkalmazott oktatási módszerek fejlesztése céljából jött létre. Az elmúlt másfél évtizedben Huszti László elnök úr irányítása alatt a SZAKOE számos sikert ért el ezeken a területeken. Az eredmények között érdemes kiemelni az új rendszerű továbbképzések kezdeti támogatását, a COVID időszakban a szakoktatók adókedvezménye, majd az átalányadózásra történő áttérést követően a kedvezőbb költséghányad érdekében tett lépéseket, valamint a vezetéstámogató rendszerek vizsgán való használatának előkészítésében végzett tevékenységet.

A nyár folyamán tartott közgyűlés új vezetést választott. A SZAKOE új elnöke Baranyai Dávid (34) lett, aki diplomáit a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Karán szerezte. Az elmúlt években tudományos munkatársként, közlekedési szakértőként és közlekedési tananyagfejlesztések projektirányítási vezetőjeként kamatoztatta – és kamatoztatja jelenleg is – szaktudását. Szakoktató képzését 2022 elején fejezte be, azóta folyamatosan oktat Budapesten.

Nagyon megtisztelő számomra a megbízás, és mindent megteszek a jövőben, hogy elődöm sikeres munkáját folytassam. Sok elképzelésem, javaslatom van arra vonatkozóan is, hogy mivel tudjuk napról napra hatékonyabbá tenni egyesületünk munkáját, hiszen körülöttünk folyamatosan és egyre gyorsabban változik minden: a technológia, a gazdaság és maga a társadalom is. A fiataloknak a korábbiakhoz képest egészen más adottságaik és elvárásaik vannak, amihez nekünk, szakembereknek a kommunikációnkat és az oktatási módszereinket is hozzá kell igazítanunk. Egyik kiemelt célom a jövőre nézve, hogy – az eredményes érdekképviselet mellett – segítséget adjunk a járművezető szakma, ezen belül is elsősorban a szakoktatók számára ebben a folyamatban” – mondta el Baranyai Dávid, a SZAKOE új elnöke.

A hét fontos eseménye, hogy szerdán elindul a kétévente esedékes szakoktatói, iskolavezetői és vizsgabiztosi továbbképzés, amelyet a nagy többség a következő hetekben végez majd el. A megújult tananyag ugyancsak jelentős figyelmet szentel a fiatal generációk hatékony oktatási módszereinek, de mi külön is szeretnénk mindenki figyelmébe ajánlani a Steigervald Krisztián generációkutatóval készült interjút, valamint az arra épülő tananyagot. Az ismert szakember kifejezetten a járművezetőképzés szemszögéből mutatja be, hogy mi jellemzi a mai fiatalokat, és hogyan lehet őket jól és hatékonyan oktatni.

Amint a továbbképzés elérhetővé válik, oldalunkon is további ajánlások, tippek jelennek meg a képzéssel és a vizsgafelkészüléssel kapcsolatban.